#Tudásod a jövőd

Rétvári: sikeres a hátrányos helyzetűek képzése
 

Rétvári: sikeres a hátrányos helyzetűek képzése

A Tudásod a jövőd című program sikeresen segítette a hátrányos helyzetben lévők képzését; az utóbbi egy évben több mint 96 ezren vettek részt a meghirdetett csaknem 10 ezer képzésben - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek abból az alkalomból, hogy épp egy éve indult el a Tudásod a jövőd program.

MTI MTI

Nagy a felháborodás az ingyenes képzések miatt
 

Nagy a felháborodás az ingyenes képzések miatt

A Tudásod a jövőd! című uniós programot már régóta várták a felnőttképzők, sok helyen azonban csalódás lett belőle. Somogyban márciusban 51 településen indulhat képzés, ebből 41 város, de vannak olyan települések, ahol el sem indulhat a program, pedig várták.

hvg.hu hvg.hu


Ingyenes állami nyelvtanfolyamok: nehezen lehet jelentkezni
 

Ingyenes állami nyelvtanfolyamok: nehezen lehet jelentkezni

Nehezen lehet jelentkezni az uniós támogatással idén induló ingyenes idegen nyelvi képzésekre - értesült az InfoRádió több nyelviskolától. Az internetes regisztráció sokaknak gondot okoz, miközben az informatikai rendszer sem volt felkészülve ilyen hatalmas érdeklődésre.

hvg.hu hvg.hu